Szentírásról, almafáról

A reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójára készült el a Hit által című izgalmas ökumenikus kötet. Bogárdi Szabó István református, Gáncs Péter evangélikus és Veres András katolikus püspök gondolatait olvashatjuk a könyvben reformációról, Lutherről, hit általi megigazulásról és sok más témáról. A jubileumra készülve a reformációhoz kapcsolódó beszélgetésekből közlünk szemelvényeket. Forrás: Evangélikus Élet, Hit által kötet

Sola Scriptura.

Valljuk a sola Scripturát, de én árnyaltabban szeretek fogalmazni erről. Tudniillik nem vagyunk könyvvallás. Óva intem azokat, akik szinte csak a könyvet imádják. A felszínes szemlélők a következőképpen közelítik meg a kérdést: három könyvvallás van – a zsidóság, az iszlám és a keresztyénség. Mi nem vagyunk könyvvallás. Ez akkor is igaz, ha ott van az oltáron, az úrasztalán a Biblia. Számomra mindig megrendítő, amikor a katolikus testvérek az evangéliumnál meg is csókolják a Bibliát. Ez a szeretet csodálatos kifejezése. Nagyon drága nekünk a Szentírás. Jól tudjuk, hogy erőforrás, sokan az életüket is adták érte és miatta. De én is azt gondolom, amit többek között Luther is megfogalmazott: a Szentírásból az az izgalmas, ami Krisztusra mutat. A „was Christum treibet” alapvető írásmagyarázati elv. Jézus maga igazítja helyre a már akkoriban is meglévő, kissé fundamentalista könyvimádatot. János leírja evangéliumában, hogy Jézus írástudókkal vitatkozik, mert azok az írásokban keresik a saját életüket, miközben az írások Jézusról tesznek bizonyságot. Szó szerint: „Fürkészitek az írásokat, mert azt hiszitek, hogy örök életet találtok bennük. Bár éppen rólam tanúskodnak, mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen.” (Jn 5,39–40) Éppen Jézus mutat rá, hogy a Szentírás csodálatos eszköz, de abban is őt kell keresni. Csodálatos apostoli útmutatásnak tartom azt is, hogy „a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít” (2Kor 3,6). A Szentlélek tudja megeleveníteni az önmagában holt betűt, a Lélek juttatja eszünkbe, amit Jézus tanított, és róla tesz bizonyságot. Fontosnak tartom, hogy forgassuk a Bibliát. Nem hiszek abban, hogy egy lehetséges posztgutenbergi korszakban elfelejtjük az olvasást. A Biblia szövegét bármilyen modern eszközre föl lehet tenni, végül is mindegy, min olvassuk a szöveget. Időről időre készülnek új fordítások. Nagyszerű dolog, hogy minden korban megkíséreljük újra interpretálni az újszövetségi iratok aktuális üzenetét. De ismét hangsúlyoznom kell, hogy a solus Christus mindig fölülírja a sola Scripturát. Érdemes ezt a hierarchiát szem előtt tartani a reformáció értékrendjében.

Gáncs Péter

A sola Scriptura elve tehát nem azért alakult ki, mert a keresztyéneknek fundamentalista hajlamaik lettek volna, hanem azért, mert ez az az írásgyűjtemény, ezek azok a könyvek, amelyeket végigolvasva az elsőtől, a Teremtés könyvétől az utolsóig, a Jelenések könyvének a nagy üdvhívásáig megtudjuk, hogy milyen az Isten. Milyen az az Isten, aki szeret bennünket, aki most már emberi nyelven szól hozzánk, nem az angyalok nyelvén kommunikál velünk. Aki ezekben a könyvekben tárja fel önmagát, és meghív, hívogat magához, hogy vele éljünk, legyen vele személyes kapcsolatunk, értsük meg őt, az ő akaratát. Ezért fontos számunkra a Szentírás, és ezért valljuk a sola Scripturát.

Bogárdi Szabó István

A sola Scriptura hittételével kapcsolatban fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy Jézus Krisztus micsoda hűséggel ragaszkodik a Szentíráshoz. „Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem” – mondja (Mt 5,17). Számára is mint Istenember számára fontos üzenetet hordozott ez az írásban megjelent, de isteni sugallatra leírt könyv. Ezért természetes minden keresztény számára, akár a katolikusoknak, akár a protestánsoknak, a Szentíráshoz való hűségünk. Mi is azt tartjuk, hogy amit az isteni kinyilatkoztatás önmagáról közölni akar, az ott le van írva. Vannak olyan emberek, akik saját koncepciójuk szerint próbálják a Szentírást magyarázni. Mások belegabalyodnak a magyarázatokba. Ezért szükséges mindannyiunk számára, hogy folyton visszatérjünk a Szentíráshoz. Ellenőrizzük magunkat, a gondolatainkat, hogy hűségesek tudjunk maradni a kinyilatkoztatáshoz.

Veres András

„Ha tudnám, hogy holnap elpusztul a világ, még akkor is ültetnék egy almafát.”

Hogy megértsük a mondat üzenetét, néhány dolgot figyelembe kell venni. Először is azt, hogy Luther kora rendkívül mélyen vallásos kor volt. Az az igazság, hogy a mai világ már föl sem tudja fogni a vallásosságnak ezt a fokát. Luther korában a legkevésbé vallásos ember is túlbuzgó rajongónak tűnne a mai világban, beleértve magát Luthert is. A dolgok rendje szerint ez a kor felfokozott világvég-váradalmakat hordozott. Hozzá kell tenni, hogy a középkori kegyesség egy vonulata – és nem egészen meghatározó része – leértékelte a világot. A világ leértékelésével együtt leértékelte a Gondviselést is. Luther tehát leginkább ezekre az áramlatokra reagált, legalábbis az idézet jól láthatóan egyfajta válasz is a kor szemléletére. A válaszban a Lutherre annyira jellemző humorérzék is tetten érhető. Az Isten dolga, hogy mikor jön el a világvége, mikor jön vissza Krisztus, mikor bomlanak föl tűzbe borulva az egek, és mikor olvadnak fel az elemek égve, ahogyan Péter apostol mondja (vö. 2Pt 3,10). Ez Isten dolga, nem a mi dolgunk. A mi feladatunk ugyanaz, mint a tanítványoké Krisztus mennybemenetelekor. Akkor azt mondta nekik az angyal: „Galileai férfiak! Mit álltok itt égre emelt tekintettel? Ez a Jézus, aki tőletek az égbe vétetett…” (ApCsel 1,11). Ők pedig visszatértek Jeruzsálembe, hogy megvárják az Atya ígéretét. Nekünk is ez a dolgunk. Biztos, hogy a bölcs válasz mögött ez is meghúzódik. Elképzelhetőnek tartom azt is, hogy Luther saját kora rajongóinak is akart ezzel válaszolni. A 16. század rendkívül sok bonyodalmat, tragédiát hozott. Luthernek, szegénynek sokat kellett magyarázkodnia, mert még a parasztháború kitörését is ráfogták. Azt mondták: elindította a parasztháborút, és jött a zűrzavar. Az almafa ültetésének gondolata talán ezekre a vádakra is válasz: nem kell nekünk itt a földön rendkívüli dolgokat csinálni.

Bogárdi Szabó István

Kétségtelen, hogy Luther mondata a paradicsomi állapotra, a bűn előtti állapotra utal. Az én értelmezésem szerint – bár korábban nem ismertem ezt a lutheri mondatot – ebben az üzenet a nyugalom. Ha a világvége közeledik is, én nem esem kétségbe. Ha Istennek éltem, akkor számomra beteljesedik az, amire vártunk: az Isten országa, aminek az építkezésén fá- radoztunk. Ez a hit – úgy gondolom – csak a lelki nagyságok nyugalma. Ebből a szemléletből kellene tanulni azoknak is, akik szeretnek világvége-hangulatot teremteni, és az embereket pánikba akarják sodorni. Mert aki az Istennek él, az nem esik kétségbe akkor sem, ha a világvége közeledik. A kétségbeesés helyett inkább a beteljesülés öröme tölti el az embert. Az almafa ültetése talán éppen ezt jelenti: nem veszítem el a nyugalmamat, hanem csinálom a dolgomat tovább. Ültetnék egy almafát, mert aki fát ültet, értelemszerűen a jövőben reménykedik. Bizalommal várjuk Isten országának érkezését.

Veres András 

A faültetés gyönyörű szimbólum. Benne van annak a reménysége, hogy fennmarad az, amit az Isten megígért az özönvíz után. Hogy lesznek évszakok, és nem pusztul el a természet úgy, ahogy csaknem teljesen elpusztult az özönvízben. Lesz eső, lesz napfény, és lesz, aki a gyümölcsfákat gondozza. Jézus egyik példázatában is előjön az a bizalom, hogy a gyümölcsfa teremni fog. Emlékszünk Lukács evangéliumában a terméketlen fügefára, amikor a gazda nem engedi kivágni a gyümölcsfát, mert az ő reménysége az, hogy még termőre fordul, és érdemes vele dolgozni. A fasori gimnázium lépcsőházában áll egy Luther-szobor: Luther éppen egy gyümölcsfával bajlódik. Pontosan ugyanez a feladatuk az oktatási intézményeinknek. „Kindergarten”, „gyereknevelés” – az utódokról való gondoskodást megnevező szavak tanúsítják a jövőbe vetett bizalmunkat. Egy német evangélikus lelkész, Christian Schwarz, a gyülekezetplántálásról szóló több könyv szerzője írta le azt a gondolatot, hogy az almafa gyümölcse nem az alma, hanem egy másik almafa, amely továbbadja az életet. Tehát az a legegyszerűbb, ha az, amit mi plántáltunk, új életeket plántál, ez így megy tovább, amíg az Isten jónak látja. Ez egy olyan világkép, amelybe valóban nem fér bele a spekuláció: érdemes-e bármit csinálni. Hiszen a bizalomra és a kötelességtudatra épül: amíg az Isten kegyelmi időt ad, addig plántálok és ültetek.

Gáncs Péter

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 41-42. számában jelent meg, 2017. október 22-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek