Mit üzen a reformáció?

Mi a reformáció, a reformációi emlékév legfontosabb üzenete egyházunk közössége számára? Egyházi vezetőket és egyetemi professzort kértünk arra, hogy osszák meg gondolataikat olvasóinkkal. Forrás: Evangléikus Élet

Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője:

Amikor egymást érik a reformációs megemlékezések a legkisebb gyülekezetektől a sportarénáig, amikor a rendezvények műfaja a tudományos tanácskozástól kezdve a film- és könyvbemutatón, a kiállításon, hangversenyen, parlamenti megemlékezésen át az ünnepélyes zsinati ülésig és az igazi népünnepélyig terjed, vagyis a kellős közepén vagyunk a programoknak, nehéz meglátni a lényeget. Olykor túl soknak hat az évfordulós események kavalkádja, máskor pedig inkább hiányérzetem van: vajon tudunk-e a magunk ünneplésén kívül másnak is mondani valamit arról, amit mi magunk – a jelek szerint – ilyen fontosnak tartunk.

Ahány közösség, annyiféle üzenet a reformációs megemlékezések által – adhatnánk kitérő választ a kérdésre, de ez szükségképpen a „mi” és „ők” szembeállítását vonná maga után, ami – bármennyire fontos is a jól meghatározott identitásunk – alapvetően ellentétes lenne a reformáció alapgondolatával. A Szentírás közkinccsé tétele, a közös nyelv megteremtése ugyanis olyan közösségteremtő erő, amely nem engedi meg a parttalan frakciózást, vagy legalábbis nem engedheti szem elől tévesztenünk azt a viszonyítási pontot, amelyet a bibliafordító Luther és követői tűztek ki.

Évek óta őrzök egy újságkivágást – német hitsorsosaink hirdették ezzel a szavakból összeállított Luther-portréval a közeledő kerek évfordulót. A reformátor arcvonásait kirajzoló szavak elemzése hosszabb írást is megérne, mivel nem kétséges, az alkotó így próbálta összefoglalni azt a bizonyos üzenetet. Sapkája tetején az „eine Welt”, vagyis az egyetlen teremtett világ, amelyért mindnyájan felelősek vagyunk, egyik hajtókáján a nagybetűs „oktatás” mellett a „múlt” és a „felelősség”, másik hajtókáján a „hitvallás” és a „szabadság”, fülénél a „vigasz”, fején a „zene”, a „szó”, a „Biblia” és „Isten” – és számos egyéb kifejezés mellett sokszor ismétlődve a „kezdet”, a „jövő” és a „remény” szavak.

Amikor a napokban azt olvasom, hogy Deák téri gimnáziumunk már az ötödik legjobb középiskola az országban, amikor a diakónia napján szeretetintézményeink munkatársai töltik meg a templomot, s új diakónusokat bocsátunk útjukra, amikor megújult múzeumunk sorra nyeri a nemzetközi díjakat, amikor az országos presbitérium tagjaival egyetértésben, józanul tudunk mégoly nehéz helyzeteket is megvitatni, amikor a konfirmációra készülő nagyobbik fiam lelkesen mesél a konfis alkalmakról – akkor el tudom hinni, hogy a népmozgalmi adataink ellenére is van remény, a jövő bizakodásra is okot ad, s az ötszázadik évforduló voltaképpen a kezdet. Ebből erőt merítve érdemes ezt elhitetni a lehető legtágabb közösséggel is. 

Dr. Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára:

„…változzatok meg értelmetek megújulásával…” A Reformáció 500 emlékév legfontosabb üzenete az ökumenikus közösség számára az, ami a reformáció alapüzenete, vagyis a megújulás, a megváltozás. Ez volt az oka annak, hogy 2017-ben a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Október a Reformáció Hónapja Bizottsága vezérigének választotta a következőt: „…változzatok meg értelmetek megújulásával…” (Róm 12,2)

A megújulás, megváltozás azt jelenti nekünk, hívő keresztyéneknek, hogy állandóan tudatában kell lennünk: alapjában véve bűnösök vagyunk, de az Isten kegyelme és szeretete által az életünk meg tud változni, meg tud újulni, amikor egy ilyen komoly évfordulón megyünk keresztül.

Ilyenkor természetesen át kell gondolnunk, hogy milyen változáson ment át az egyház az elmúlt ötszáz évben. Változott-e egyáltalán valamit? Volt-e valamilyen hatása a reformációnak az egyházra? A válasz egyértelműen az, hogy az egyház megváltozott. Az a katolikus egyház, amely a 16. században volt, már nem ugyanaz, mint amellyel ma találkozunk, de az a reformált egyház, amely Luther Mártonnal elindult, sem ugyanaz az egyház, mint amelyet ma ismerünk.

Meggyőződésem, hogy a reformáció számunkra, keresztyének számára azt is jelenti, hogy a fejlett technika bűvöletében, ma, amikor a Facebook, a Twitter, az Instagram korában élünk, a legfontosabb számunkra továbbra is: visszatérni a Szentíráshoz és olvasni azokat az igéket, amelyek nap mint nap megszólítanak bennünket. Ahogy a reformáció korában a legújabb technikai vívmányt, a könyvnyomtatást is használták, nekünk is használni kell a legújabb kori technikai vívmányokat az Isten üzenetének terjesztéséhez, de úgy, hogy azok valóban üzenethordozók legyenek.

2017-ben rengeteg olyan esemény volt, amely a reformációhoz kapcsolódott: középiskolai vetélkedők, konferenciák, hangversenyek, hálaadó istentiszteletek és kiállítások. Vajon mi marad meg az utókornak az évforduló üzenetéből? Az a reménységem, hogy mindenki, aki részt vett az emlékév bármely programján, kapott olyan impulzust, amely számára az emlékév után is erőt, lendületet, változást és megújulást hoz. Adja Isten, hogy így legyen. 

Dr. Csepregi Zoltán egyetemi tanár (Evangélikus Hittudományi Egyetem):

„…én élek, és ti is élni fogtok.” (Jn 14,19). Néhány éve egy nemzetközi folyóirattól olyan feladatot kaptam, hogy vegyem számba az 1983-as Luther-év hazai eredményeit. Bár voltak személyes élményeim, utóbb csak arra támaszkodhattam, ami mindebből megmaradt. Láttam ugyan az akkori nagy kiállítást, és meghallgattam a tudományos konferencia előadásait, halvány emlékeimnél mégis többet mond ma számomra az ezek alapján készült sokszorosított katalógus és az utólag megjelent tanulmánykötet. Ilyen tapasztalatok birtokában a felkészülés kezdetétől, azaz 2010-től fogva az 500+-ra igyekeztem koncentrálni: azaz mi marad az évfordulóból az utókornak, a jövő közösségének.

Szerencsére nem megyünk haza az ünnepről üres kézzel, kiadványokkal tele a polc, és ami esetleg még nem volna itt (mint a még 2017 őszén megrendezendő konferenciák utólag szerkesztendő kötetei), jövőre az is biztosan meg fog még érkezni. És idén már nemcsak nyomtatott médiumokat kell ezen érteni (mint 1983-ban), hanem a Luther-rajzfilmet és olyan internetes adatbázisokat is, mint a Magyar Evangélikus Bibliográfia (MEB) és a Magyar Evangélikus Digitális Tár is (MEDiT) – hogy sok hasznos fejlesztés között csak a legnagyobb vállalkozásokat említsem. Minden remény megvan arra, hogy ezek is az 500+-ot fogják szolgálni, nem egyszeri erőfitogtatásból készültek el, nem halnak meg a jubileum másnapján.

Hogyha ezt a termést tekintem át, és ezekből az eredményekből próbálok leszűrni valami általános, jövőnek szóló üzenetfélét, akkor ezt kétféle szinten tudom megfogalmazni.

A hazai olvasóközönség és publikum számára 2017 megfogható és megőrizhető lenyomata arról tanúskodik, hogy sikerült túllépni a fél évezredes egyházszakadás sebein, és megvalósult a felekezeti béke. Luther-szövegeket idén nemcsak evangélikus szervezetek vagy világi vállalkozások jelentettek meg, hanem katolikus és református könyvkiadók is. Mindenképpen új jelenség, hogy 1517-ről nemcsak protestáns és neoprotestáns rendezvényeken emlékeztek meg, hanem a katolikus egyházban is; jómagam négy különböző püspökség konferenciájára kaptam előadói felkérést. 2017-re olyan felekezetek feletti tudományos együttműködés alakult ki Magyarországon a reformáció, a reformátori teológia és a reformációban gyökerező művelődéstörténet kutatására, amilyenről például még Németországban is csak álmodnak jelenleg.

A nemzetközi közösség számára pedig főleg az említett internetes állományok közvetíthetik azt a tanulságot, hogy a lutheri reformáció hazánkban páratlan etnikai, nyelvi és kulturális sokszínűséget képviselt. Ebből mára ugyan főleg csak emlék és hagyomány maradt, de – úgy tűnik – az itteni evangélikusság történeti gyökereinek hála 2017-ig át tudta menteni a nyitottságot és az elfogadás magatartását.

Dr. Hafenscher Károly evangélikus lelkész, egyházunk zsinatának lelkészi elnöke:

Az emlékév Isten adta lehetőség. Ezt vallom. Régóta készültünk már, s amikor megérkezett, nem tudtuk, fel vagyunk-e készülve rá. Azután elgondolkodtunk rajta, mi is a célunk az emlékezéssel és az ünnepléssel. Majd elérkezve az első felének végéhez, azon tanakodtunk, hogy bár sok szép esemény zajlott le, igazán sem nem vagyunk ünnepi hangulatban, sem nem tervezünk olyat, ami ilyen, ötszáz évhez méltó, „egetverő” program.

Valami hiba csúszott a számításba? Túl sokat terveztünk és vártunk, vagy éppen túl keveset tettünk az ünnepért? Kérdések sora ágaskodhat bennünk.

Ötszáz évvel ezelőtt nem volt menetrendszerűen tervezett reformáció. Luther nem végzett előszámításokat, nem készített stratégiát. Intenzíven és nyitott szívvel kutatta a Szentírást, sokat imádkozott, és belső viaskodással kereste Isten igazságát. És tetszett Istennek, hogy egyszer csak elinduljon valami egy emberben, egy közösségben, a világban. Luther rájött arra, amit Pál így fogalmaz meg: „…nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Róm 9,16)

A könyörülő Istennek pedig akarata, hogy az ige által üdvözítsen. A hallható és a látható ige által.

Nem a rettegést kiváltó villám, nem is a kitartó, szorgalmas kutatás, nem is egyszerűen az életodaszánás üdvözítette, azaz tette teljes életűvé Márton testvérünket és később sok követőjét, hanem az Ige, a testté lett, a betűvé alázkodott, az emberek szájára vett, a hirdetett, a fülbe való, a szájban megrágható, torkunkba nyelhető IGE.

Teremteni és újjáteremteni a Szentlélek ma is az ige által fog. Ha igazi ünnepet akarunk – az ünnep a lényege szerint pedig találkozás –, akkor erre van szükségünk: olvasni, hallgatni, hirdetni, befogadni az igét. Isten az igében közeledik, a megújulás az ige által működik. Ahogyan a reformáció az ige nyomán született, úgy az új, a mai reformáció is az ige által zajlik – ahol zajlik.

Nem mi csináljuk az ünnepet, hanem az ige készíti számunkra az Istennel való életújító találkozást. Luther a lényegre koncentrálva visszatért az igéhez. Mi, mai magyar evangélikusok igéből élő egyházzá kell, hogy váljunk. Ahol mindennél fontosabb, hogy hangozzék az evangélium, hirdettessék az ige. Ne az emberi okoskodás, ne a ragyogó bölcsesség, ne az életszagúnak tűnő példák és történetek sokasága. A kereszt igéje!

Sok mindent elvesztettünk, sok minden kicsúszott a kezünk közül, sok lehetőséget elszalasztottunk. De még mindig olvasható, és még mindig hangzik az ige.

Megérteni, befogadni, továbbadni az igét – ez a reformáció nagy lehetősége. Ez volt ötszáz éve, ez ma is, és ez lesz a jövőben is. Ez a reformáció Isten adta lehetősége. Semmi új? De! Ez a legújabb, mindennap a legújabb! 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 41-42. számában jelent meg, 2017. október 22-én.

 

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek