Martinus doktor furcsa álma

1542-ben, az epifánia ünnepe utáni napon ismét sokan ülték körül Martinus doktor asztalát. Ott volt Philippus Melanchthon és Lucas Cranach is. Ő szokása szerint keveset evett, annál nagyobb étvágyuk volt a diákoknak, akik történetesen a távoli Magyarországból érkeztek. Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Fabiny Tamás

– Milyen bolond álmom volt az éjjel – kezdte Luther doktor. – Käthe uraság, ne menj még az újabb sörökért, hiszen te is szerepeltél benne. Biztos erősen foglalkoztatott, hogy sok testi nyavalyám miatt az előző nap írtam meg végrendeletemet.

– Nem csodálom, hogy nem hagyott nyugodni a dolog – szólt közbe Philippus mester –, hiszen bizony szabálytalan testamentum volt. Javaidat nem gyermekeidre, hanem Käthédre hagytad. Magam is jeleztem ezt akkor, de megértve argumentumaidat, Cruciger és Bugenhagen doktorokkal együtt hitelesítettem azt az iratot.

– Nem törődöm én a jurista szempontokkal! – folytatta Luther doktor. – Azt furcsállottam, hogy testámentumom a házam egy nagy termében installációként volt kiállítva. Ti, magyarok is szerepeltetek az álomban. Talán azért, mert tegnap este is sokáig beszélgettünk a hazátokról. Jó Dévai Mátyásról kérdeztelek titeket, aki több mint tíz éve tanult itt, Vittenbergában, és aztán Budán hirdette az evangéliumot az új hit értelmében. Elmondtátok azt is, miként boldogul hazájában a többi itt tanult magyar deák: a mi Stöckelünk Felsőmagyarországban és Sylvesterünk Transdanubiában.

– Sárvárra levelet is írtam Nádasdy uramnak, de kész vagyok mások ügyét is támogatni – szólt közbe ismét Philippus. Martinus doktor azonban visszakanyarodott a maga gondolatmenetéhez.

– Mondom, bolond egy álom volt. Talán sok volt a pacal, amit este ettem. Vagy inkább a ser volt kevés, amivel leöblítettem. Szóval testámentumomat magyar urak és fehérnépek hozták ebbe a házba. Azt mondták, szerfölött örülnek, hogy Vittenbergában lehetnek. Péter, Tamás és János papok vezették őket. Egyikük még a vártemplomban is prédikált, igen, ahol téziseimet közszemlére tettem volt. Egy további magyar, bizonyos Gergely uram pedig inspektorként mutatkozott be, és itt, ennek a háznak az auditóriumában helyre kis beszédet tartott. De mintha az ország élén álló főurak közül is ott lettek volna néhányan. Hangsúlyozták, hogy ők nem választófejedelmek vagy hasonlók, hanem miniszterek, szolgák csupán. Ők, Zoltán és László uramék is az új hit képviselői voltak. Alkalmasint találkozni kévántak a mi notabilitásainkkal, hogy az országaink közti kapcsolatokat szorosabbra fűzzék.

Jó Lukácsom, valahogy te is felbukkantál az álmomban – fordult Martinus doktor Cranach mesterhez. – A tieidhez hasonlatos festményeket mutogattak egy terem hatalmas vásznán, de nem egymás mellett ám, hanem úgy, hogy a képek ördögi sebességgel váltogatták egymást. Rajzfilmnek nevezték, és szerfölött büszkék voltak alkotásukra. Egy galambősz mester, Zsolt uram volt az egésznek a kifundálója.

– Szó se róla, fura egy álom volt – mondták a magyar diákok. – Aztán volt-e valami étek az asztalukon? – kérdezték, és kissé felemelték cupákkal teli tányérjaikat. Käthe asszony elértette a célzást, és újabb sülteket hozatott a diákoknak.

– Nem mondom, válogatott finomságokkal leptek meg minket. Meg tüzes borukat is kínálgatták. De még nem volt vége a csudálkozást kiváltó látványosságoknak. Híres muzsikusuk, bizonyos Fassang mester úgy játszott az orgonán, hogy megrepedtek a városi templom falai. Az új hit szellemében fundált oskolákból érkezett gyerekek táncokat mutattak be. Itt voltak azok is, akik ispotályokban dolgoznak aggok vagy esendők között. Aztán az univerzitás falára kifüggesztették azok emléktábláit, akik hazájukból itt tanultak. Látjátok, ti tökfilkók – fordult évődve asztaltársaságához –, érdemes a stúdiomokat folytatni. Neveitek immár nemcsak matrikulákban szerepelnek. Álmomból még azokra a derék magyarokra is emlékszem, akik távoli hazájukból futva érkeztek hozzánk. Lovasok is beözönlöttek a városba: nyerítés és patazaj helyett azonban bő­ dületes berregés hallatszott, állataik hátsó feléből pedig éktelen, füstös bűz áradt. Lovaikat motornak szólították.

Mondom nektek, barátaim, furcsa egy álom volt. Egyre csak kedves zsoltáromat, a negyvenhatodikat emlegették, tudjátok, aminek alapján győzedelmi himnuszomat írtam. Aztán rájöttem, hogy az „Erős vár a mi Istenünk!” őnáluk amolyan köszöntés, amivel a hitsorsosok üdvözlik egymást.

Käthe uraság, üresek a kupáink! Na, így már rendben van minden. Egészségünkre. És erős vár a mi Istenünk! 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 33-34. számában jelent meg, 2017. augusztus 27-én.

 

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek