Bánki Beni: Reformáció 500

Bánki Beni költő, slammer a reformáció ötszázadik évfordulójára írt versei. Szöveg: Bánki Beni

Reformáció 500

Örökmozgó a világ, zajlik a kamaszkorom.
Sodor hátán a kor, de a hitbe kapaszkodom.
Napról napra egyre több folt kerül egy apró lapra,
mert ember vagyok, aki a bűnt kézről kézre adja.
Aki kapja, marja, így talál régi hibánk új társra.
És még mennyi más hiba kerül az útjába...
Tervek, terhek, a hétköznapok súlya nyom.
Ez nem jó, ezt beláttam, mégis most úgy hagyom.
Az időnk véges, a mindent akarjuk zsebrevágni,
de én szeretnék már valami szebbre vágyni.
Vágyom a tiszta létet, amiért akár az időben visszalépek.
Hajóm az Úrhoz tart, tudom, hogy nem kap léket.
Persze, mondhatom, hogy én vagyok a sorsomnak gazdája,
de én csak én vagyok és népes az Úr nyája.
Én az élet egyszerű vázát, a tabula rasat szeretném,
hogy rajzoljak rá virágokat, fölé Nap, köré ösvény.
Az ősit, a jól beváltat és mégis frisset, azt vágyom.
Az őszinte szeretetet és tudom, hogy nem álom.
Nekem ez a reformáció, ez mozgat előre
és így megyek hátra, hogy tanuljak belőle.
Míg a jövő mintái egyre csak szövődnek,
így köszönök a szembejövőknek.
Az örökké bennünk dobog és most nem a szívre gondolok,
gondolj bele, miért vagyunk mindannyian rokonok.
Az ember, mert él, hajlamos a jóra
és mégis van, hogy sáros bakanccsal tapos a hóba.
Az irány már bennünk, a csodáért nem kell világgá mennünk.
A központ: Krisztus, körötte keringünk.
Emberek vagyunk, emléket hagyunk, köd előttünk, köd utánunk,
az a legkevesebb, hogy a múlttal szépen bánunk,
ápoljuk, ha arra szorul, kisüt és beborul,
az érték mellett a helyünk eltántoríthatatlanul.
500 év nem kevés, sok víz folyt le azóta,
sok tik-takot ejtett meg az óra,
változtunk, az árral és sokszor vele szembe,
sokszor bíztuk döntésünk az úgymond véletlenre.
500 év nem kevés, nem könnyű megőrizni,
de addig nem kell megijedni,
amíg a könnyünk egy színű és egy mosolyra áll a szánk
és méretben pont jó lelket adtak ránk.

A tételeket nem ma írták, mégis van még szavuk felém.

A protestáns már nem gúnynév, a Kálvin-csillag ott a helyén.

A hitünk alapja senkinek sem idegen.

De küzdelmes út volt, hogy így legyen.

Tebenned bíztunk eleitől fogva,

a Te kezed eleitől a miénket fogja.
Nincs magány, míg fényt ad hitünk parázsa,
míg minden nap új tabula rasa.

Míg az értékről tudunk, míg minden tant ismerünk.

Erős vár a mi Istenünk.
Mindent csak közösen lehet, mindegy milyen felekezet.
Öltözzük fel a szeretetet.

 

 

Reformáció 500/ 2

Mindent csak közösen lehet, mindegy milyen felekezet.
Öltözzük fel a szeretetet.
500 év telt el a bizonyos óta.
A Müpában zajlott az ünnep megnyitója.
És hogy sikerüljön az elmélyülés,
volt reformáció-emlékülés.
A gondolat nem csak a templomban forog,
viszik a hátukon új és új korok.
Megállít, felfrissít, tömegeket mozgat.
Mert ismerős a szó, az eszme, a mondat.
Ahogy a színházban, úgy a zenében is ott van,
dolgozik a voltban, a majdban, a mostban
a hit, amihez visszatérünk, a hit, amit el se hagytunk,
a hit, ami szilárd talaj, felette a talpunk.
Vetélkedők, kiadványok, kiállítás, pályázatok,
az idei évben együtt álmodtunk nagyot.
Október 31. nem csak egy dátum,
körülöttünk van, amit várva vártunk.
Az ország számos pontján, sőt a Kárpát-medencében
közös programjaink jártak az élen.
Wittenbergi magyar napok, idézet a térköveken.
Ez az én utam, de nem csak én követem.
Szétszakíthatatlan a kötődés,
újabb szavakat a jövő vés,
mert amíg itt vagyunk, biztos kezekben,
amíg vigyáz ránk, akit titkon kerestem,
amíg egy nagy közösség részei lehetünk,
nincs semmilyen lehetetlenünk.
Hát evezzünk tovább, mert úgy hiszem,
sodródhat a régi hajó új vízen
és bár századunk szelét szembe fújja,
ha elakadtunk, egyből kezdjük újra.
A holnap még mozaik, törött cserép,
örök cserék, változások,
a toplisták elején mindig mások,
az emberek helyett ott vannak a gépek,
de kortalan az érték és tiszta a lélek.
Történjen bármi, így vágjunk bele,
legyen Földünk a mosoly helye.
A teremtés Istené, a többi rajtunk áll,
bőven túljutottunk kezdeti rajtunknál.
Örökmozgó a világ, álljon meg egy percre,
volt min szomorkodnunk és még lesz is persze,
de most adjuk át magunkat a jó hangulatnak,
a jól ismert tanítások utat mutatnak.
És bár a jövő dolgai még nehéznek tűnnek,
itt a mai nap és a mai nap: ünnep.

 

VIDEÓ:

 

(Bánki Beni első verse technikai okokból csak részletként hallható és látható felvételünkön.)

 
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek