95 kincs – 95 ember

— Felvéve: ,

Még mindig a wittenbergi magyar napok emlékeiből merítek, és remélem, Olvasóinknak nincs még „ref500-mérgezésük”… Szeretnék megosztani legalább valamit abból a gazdag élményből, amelyet a wittenbergi Lutherhaus melletti Augusteum épületében élhettem át, ahol a magyar napok nyitányaként exkluzív vezetés keretében megtekinthettük a 95 kincs – 95 ember című kiállítást. Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Gáncs Péter

Már a pazarul berendezett tárlat és az azt bemutató könyv címe is sokatmondó. Luther a reformáció egyik központi üzenetét a 62. tételbe sűrítette, ahol ezt olvassuk: „Az egyház igazi kincse Isten dicsőségének és kegyelmének legszentebb evangéliuma…” Mindebből következően azok az emberek is drága kincseink, akik ezt az evangéliumot a legkülönbözőbb módon továbbadták az elmúlt ötszáz esztendőben.

A wittenbergi kiállítás első része Luther életén vezet végig, és csattanóként bemutatja egyházunk egyik legféltettebb kincsét, a Luther-végrendelet eredeti példányát, amelyet erre a jubileumi alkalomra adtunk kölcsön. A második rész pedig kilencvenöt személyen keresztül tárja elénk a reformáció lelki-szellemi örökségét, kisugárzását egészen napjainkig. Johann Sebastian Bachtól Martin Luther Kingig, Gusztáv Adolftól Dietrich Bonhoefferig, Albrecht Dürertől Ingmar Bergmanig, William Shakespeare-től Thomas Mannig, Joseph Ratzingertől Steve Jobsig…

Számomra egy kevésbé ismert név, pontosabban a hozzákapcsolódó üzenet vált különösen is aktuálissá. Bevallom, korábban nem tudtam, kit tiszteljek Henry Mühlenbergben, de most megállított életének vezérgondolata: „ecclesia plantanda”, amelyet talán így lehet magyarra fordítani: „Az egyház plántálandó.” A hallei pietizmusból táplálkozó lelkész 1711–1787 között élt. Kapcsolatban állt Zinzendorffal, a herrnhuti testvéregyház alapítójával, akinek többek között az úgynevezett „Losungot” (a bibliaolvasó Útmutatót), valamint énekeskönyvünk két népszerű énekét köszönhetjük: Isten szí- vén megpihenve (266), Vezess, Jézusunk (443).

Mühlenberg számára nem csupán szép lózung volt az „ecclesia plantanda”, hanem egész életét meghatározó program. Először Indiába készült misszionáriusnak, de végül 1741-ben Pennsylvaniába kapott elhívást, ahol negyvenöt éven át számos evangélikus gyülekezetet plántált, és énekeskönyvet is kiadott.

Talán felesleges magyaráznom, hogy miért ragadott meg annyira ez a váratlan találkozás Henry Mühlenberg küldetésnyilatkozatával éppen Wittenbergben. Újra megerősödtem abban a meggyőződésemben, hogy a reformáció, teológiai lényegét tekintve, egyfajta új pünkösd, egyházi ébredési mozgalom nyitánya, amelynek kisugárzása napjainkig tart. Lehet, hogy nem tudatosan történt, de valójában ezt az örökséget élesztette fel zsinatunk tavaly novemberi bölcs döntése az új egyházközségek alapításának elindításáról, meghirdetve az „ecclesia plantanda” mühlenbergi programját a 21. századi Magyarországon.

S hogy ez a program ma is életképesen működik, arról a közelmúltban ismételten meggyőződhettem, amikor meghívást kaptam Balatonszárszóra, a Horváth-Csitári Boglárka lelkésznő által szervezett pestszentimrei gyülekezetplántáló hétvégére. Péntek estétől vasárnap délig közel hatvanan (!) voltunk együtt, hogy közösen álmodjuk meg, miként töltsük meg élettel a reménység szerint még az idén használatba vehető Luther-kápolnát.

Fontos, hogy legyenek álmaink, akárcsak Jákóbnak, akinek az Úr álmában tárta fel a megnyíló ég titkát. Fontos, hogy formálódó gyülekezeteink mindenekelőtt felfelé, a „közös ég” felé nyitott közösségek legyenek. Weöres Sándor gyönyörűen vall erről: „Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” (A teljesség felé) Zseniális költői kép, amely azért némi teológiai pontosí- tást igényel. A létra csak akkor van bennünk, ha Pállal együtt ki tudjuk mondani: „…nem én élek, hanem Krisztus él bennem” (Gal 2,20), hiszen ő az igazi létra, út, ajtó az atyai ház felé…

Szükséges tehát felébrednünk az álmok olykor csalóka világából. Ebben is segíthet nekünk az apostol határozott biztatása, amely akár az egész reformáció egyik alapigéje lehetne: „Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus.” (Ef 5,14) Ennek az ötszáz évvel ezelőtti wittenbergi napfelkeltének máig is fényt és meleget ajándékozó sugaraiért adhatunk hálát a következő napokban.

S ne feledjük kitartóan kérni Urunkat: ne legyen többé „napfogyatkozás”, azaz senki ne álljon közénk, senki és semmi ne takarja el őt előlünk! Ezért könyörgünk már egyik 16. századi énekünkben is: „Krisztus, ki vagy nap és világ, / Minket sötétségben ne hagyj! / Igaz világosság te vagy…” (EÉ 109) 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 41-42. számában jelent meg, 2017. október 22-én. 

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek