50 nap, 500 év – Zalaistvándon

Ragyogó, őszi nap délutánján érkezünk Koczor György evangélikus lelkész zalaistvándi parókiájára. A csend, a békesség, a táj szépsége, a levegő tisztasága azonnal megteszi hatását: a pesti rohanásból érkezve szinte tapintható a nyugalom. Kíváncsian várjuk, hogy megismerjük az 1783-ban alapított, nagy területet lefedő Zalaistvándi Evangélikus Egyházközség múltját és jelenét. Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Stifner-Kőháti Dorottya, fotó: Kiss Tamás

Az 50 nap, 500 év címet viselő programban – amely az egyházközség egész területére kiterjed – eddig szerepelt családi nap, szüretelők istentisztelete, zenei találkozó és hangverseny, hálaadó nap, e lapszámunk megjelenését megelőzően, október 21-én pedig a régi Kemenesaljai Egyházmegye gyülekezeteinek összejövetele zajlott. Pakodon énekkari találkozó volt, Zalaszentgróton drámajátékkal és Völgyessy Szomor Fanni-koncerttel színesített gyülekezeti nap várta a lutheránusokat. Az ünnepi majd két hónapot természetesen reformációi istentiszteletek zárják: október 31-én ökumenikus úrvacsorai istentisztelet lesz, amely után a gyülekezeti ház udvarán a katolikus testvérekkel elültetik „az összetartozás fáit”.

Vendéglátónk a volt iskola épületébe kalauzol, ahol gondosan berendezett reformációi és gyülekezettörténeti kiállítás fogad. A kiállított tárgyak, dokumentumok, fotográfiák, könyvek javát a hívek adták össze, sok közülük már régen a gyülekezet tulajdona. Üdítő színfolt a gyermekrajzpályázatra érkezett műveket bemutató tabló.

A falu is készített helytörténeti kiállítást – meséli Koczor György –, ez látható az első teremben, s mivel régen a falu evangélikus volt, ott is sok, a lutheránusokhoz köthető dokumentum látható. A nagyteremben a történeti jelentőségű és személyes anyagok kaptak helyet. „Megható volt látni a megnyitón, ahogy az idősebb testvérek mutatták a nyolcvanszáz évvel ezelőtti fényképeken a szüleiket, nagyszüleiket, sorolták a családi neveket. Mindjárt itt van az első anyakönyv 1784-től kezdődően – mutat rá a történelmi dokumentumra –, latin nyelvű volt a hivatalos anyakönyvezés, amelyet akkoriban csak az egyház végzett.”

Továbbsétálva az asztalok között ódon kegytárgyakat, kelyhet, paténát, cibóriumot és terítőket látunk. „Mi ez? – mutat rá vendéglátónk egy hosszú, nyeles vasfogóra. – Egy gyerek azt válaszolta erre a kérdésemre, hogy régi tanári fegyelmező eszköz a csintalan gyerekek megregulázására. Pedig ostyasütő! Abban az időben helyben sütötték ugyanis a szentséghez használt ostyát.”

Akad itt régi keresztelőkancsó és egy még régebbi ónkancsó, vannak konfirmációs emléklapok, iskolai feljegyzések, nőegyleti számadások, sok fénykép. „Nagy élet volt itt, amikor még négy-ötszáz lelket számlált a gyülekezet. Ahol most vagyunk, ez volt az iskola. 1939-ben ifjúsági otthonná bővítették. Ott magasabb volt a terem – mutat előre Koczor György –, ugyanis ott volt a színpad, ott folyt a színjátszás. Ma, amikor alig kétszáz lelket számlál a gyülekezet, próbálunk újra életet lehelni az öregedő közösségbe. Hiszen egyre több az itthon maradó fiatal család. Így van reménység a megmaradásra.”

Színes emléklap, Luther-ábrázolások, egy gyönyörű, nagy kép a reformátorról, amely hajdan minden evangélikus otthonban megvolt – mára alig lelhető fel egyegy –, és egy portré, amelyet tulajdonosa nem tudott beazonosítani. „Tisztelendő úr, ez a kép ott lógott a szüleim ágya fölött. Luther vagy Kálvin, mert ez a kettő volt meg nekik, de nem tudom, melyik, és a másik már elveszett...” – mesélte a tulajdonos. „Aztán kiderült, hogy Melanchthont ábrázolja! Az evangélikus családok ágyafelett tehát Luther és Melanchthon portréja függött!” – teszi hozzá a lelkész.

„Huszonkét gyermekrajz érkezett az országos pályázatra” – mutatja nem titkolt büszkeséggel Koczor György a szebbnél szebb alkotásokat: jó, evangélikus, kreatív ábrázolások. Az egyiken például az 500-as számban benne van Luther arca, a Luther-rózsa, egy magyar trikolór és az alkotó lakhelyének, Alsóságnak a temploma. A másikon a család a reformáció tükrében: ahogy nő a család, egymás mellett ülnek a lutheránus generációk. „Ez az egyik kedvencem – mosolyodik el Koczor György –, még óvodás volt az alkotója, amikor rajzolta. A díjkiosztó napján beteg volt szegény – persze elküldtük neki a jutalmat. Az abszolút kedvencem pedig az a mű, amely a Luther apját ábrázolja ez a kép, ahogy dolgozik címet viseli.” Egy bányában dolgozó férfit látunk rajta. De nem hagyhatjuk ki az egyik „legevangélikusabb mondanivalójúnak” tartott képet sem, amelyre Koczor György felhívja a figyelmünket: Luther Márton és hívei. Az előtérben Luther, mögötte embercsoport, de nem Luthert nézik, hanem mindannyian egy irányba, talán Jézus Krisztusra néznek.

Egy következő asztalon 1935-ös kiadású Kis káté, a Luther-végrendelet 20. századi kiadása s a legféltettebb kincs a lelkész könyvtárából: egy 1792-es „napról napra” imádságos kötet: Reggeli és estvéli könyörgések. Régi hittankönyvek, énekeskönyvek és a hitélethez kapcsolódó sok más tárgy mesél az evangélikusságukat megélő zalai családokról.

Tablókon a gyülekezet múltját, a templom építését-felújítását dokumentáló iratok, tervrajzok, gyermekkéz rótta sorok egy imádság szavaival, rajta kis áthúzás – a szöveg nehéz volt a kisiskolásnak.

Közben lassan átsétálunk a templomba. Hófehér falai csak úgy vakítanak az őszi napsütésben. „Érdekesség, hogy a türelmi rendelet idején ide, Istvándra építették a templomot, noha ezen a területen Zalaszentgróton előbb volt evangélikusság. Birtokunkban van egy 1696-os keltezésű oltárterítő-darab! Csak hát akkor jött az ellenreformáció, és elsöpört mindent... Zalaegerszegtől, sőt Pusztaszentlászlótól Zalaszentgrótig mindenki ide járt templomba száz évig” – meséli a lelkész.

Maga a barokk stílusú templom 1784-ben készült el, a tornya száz évvel később, és az orgonát is akkor vásárolták. A bejá- ratnál levő márványtábla a valaha itt szolgált lelkészeknek állít emléket. Az oltárkép kuriózum, Barabás Miklós alkotása: Krisztus a kereszten, 1872-ben festette a mester. S hogy mitől különleges? A festőnek ez az egyetlen oltárképe, amely ma is funkcionáló templomban van!

Koczor György lelkész szándéka szerint az 50 nap, 500 év eseményei megszólítják a legfiatalabbakat, a legidősebbeket, az elszármazottakat, a helyben maradtakat és a vendégeket egyaránt – méltó emléket állítva a jubileumnak és erőforrást nyújtva a jövőnek.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 41-42. számában jelent meg, 2017. október 22-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.

További képek.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek