A reformáció hazájában

Az elmúlt hónapokban egyházunk külkapcsolatokért is felelős püspökeként, valamint a Lutheránus Világszövetség alelnökeként négy különböző németországi meghívásnak kellett eleget tennem. Lényegében csak távirati stílusban idézem fel az eseményeket.

Wittenberg. Egy evangélikus lelkész áll a frissen renovált városi templom oltárterében. Arról beszél, hogy ez a hely a reformáció forrásvidéke. Itt anyanyelven hangzott Luther prédikációja. A reformáció nélkül Németország nem létezne a mai formájában. Hangsúlyosan utal a szabadság eszméjére, amely a reformáció idején új tartalmat kapott. Ez aztán évszázadok múltán is erőt adott azoknak, akik az akkori Német Demokratikus Köztársaságban éltek hívő evangélikusként, és vettek részt a békés forradalomban. Aki beszél, lelkészként egyik alakítója volt azoknak a rendkívüli változásoknak. Ő Joachim Gauck, Németország elnöke. Az istentiszteletet követően ő leplezi le az ötszáz fából álló Luther kert közepén a hatalmas keresztet.

Bückeburg. Schaumburg-Lippe az egyik legkisebb német tartományi egyház. Karl-Hinrich Manzke püspök meghívására érkezem az alsó-szászországi kisvárosba. Európa és a kereszténység kapcsolatáról kell előadást tartanom a menekültválság közepette. Azokról a veszélyekről szólok, amelyek hiteltelenné tehetik keresztény életünket. Ezek egyike a bezárkózó idegengyűlölet, amely megtagadja az irgalmasság cselekedetét a rászorulótól, bármilyen nemzethez és valláshoz tartozzon is ő. Ugyanígy eltávolodik azonban a krisztusi tanítástól az az európai polgár, aki kínosan ügyel arra, hogy a keresztény jelképek nyilvános használata ne sértse a más vallásúak vagy a nem hívők érzékenységét, ezért nyakából, de akár templomának tornyáról is eltávolítja a keresztet, városának főterén pedig immár nem állít karácsonyfát. Rövid látogatásom során szép példákat látok arra, hogy igenis el lehet kerülni ezt a kettős kísértést. Vendéglátóm elvisz az egyház által fenntartott integrációs házba. Albán, macedón, csecsen és szír családok élnek itt egy-egy takaros lakásban. Sorra meglátogatjuk őket, közben figyelmesen hallgatjuk történeteiket, miért is kellett hazájukból menekülniük. Egy gyülekezeti munkatárs látogatja őket rendszeresen, ő segít nekik a nyelvtanfolyamok, a hivatali vagy éppen iskolai ügyek intézésében. Egyszer csak – mindannyiunk számára váratlanul – megjelennek a városi hatóság emberei. Azt kérik, valamennyi lakó menjen le a ház elé. Kiderül, hogy az illetékesek azt akarják szemléltető előadás keretében megmutatni, miként kell a szemetet szelektálni, illetve felhívják az egyik család figyelmét, hogy a kertben nem szabad tyúkokat tartani. Láss csodát: minden érintett kész elfogadni és megtanulni az együttélésnek ezeket a szabályait. Betérünk még egy olyan épületbe, amelyben az egyház és a Vöröskereszt közösen nyitott meg kísérő nélküli kiskorúaknak. A nyelvtanfolyam szünetében beszélgetünk velük. „Aleppo kaputt” – mondja keserűen az egyik fiatal. Egy másik arról beszél, miként jutott Magyarországon és Ausztrián át Németországba. A harmadik videót mutat a Földközi-tengeren hánykolódó csónakról és a mentőmellényes utasokról. A negyedik arról számol be, hogy a Keresztyén Ifjúsági Egyesület tagjai meghívták őt a maguk közösségébe.

Salem. A Boden-tó közelében fekvő kisváros kastélyában ökumenikus vitakörben adok elő. Mintha megállt volna az idő. A 18. századi épület házigazdájának „königliche Hoheit” megszólítás jár, feleségének azonban „kaiserliche Hoheit”, mivel ő a Habsburg család sarja. Az előadást követő beszélgetésben aztán megérkezünk a 21. századba, és itt is a menekültkérdést vitatjuk meg. A résztvevők fele szenvedélyesen képviseli a befogadó szeretet parancsát, másik fele pedig – elrettentő példákat is idézve – az iszlám hódítástól retteg.

Tutzing. A bajor város Evangélikus Akadémiája Németország-szerte fogalom. Az itteni konferenciáknak országos hírük van. Ezért is megtiszteltetés, hogy Heinrich Bedford-Strohm evangélikus püspök és Reinhard Marx katolikus érsek társaságában előadást tarthatok az egyház – politika – kultúra témakörben. Az alkalom nyitányaként az intézmény egy-egy díját adják át az arra méltónak talált embereknek. Civil Kurázsi díjat kap a népszerű kabarettista, a török és szír viszonyokat kiválóan ismerő Christian Springer. A rangos Toleranciadíjat pedig Udo Hahn, az akadémia igazgatója Frank-Walter Steinmeier külügyminiszternek adja át. A szociáldemokrata politikus éppen Ukrajnából érkezik egy béketárgyalásról. Beszédében kendőzetlen szavakkal, ugyanakkor a legkisebb önteltség nélkül szól keresztény elkötelezettségéről. A hitben nemcsak nyugalmat talál, hanem az a döntéseit is meghatározza. A díjat már csak azért is hálával fogadja, mert az általa különösen is szeretett Luther volt az, aki a német nyelvben meghonosította a tolerancia szót. Ugyanakkor hozzáteszi: a Bibliában ez a kifejezés nem szerepel – annál inkább a szeretet és irgalmasság szavai. Jó, hogy egy politikus tudja ezt.  

További képek: http://www.evangelikus.hu/a-reformacio-hazajaban-fabiny

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 41. számában jelent meg, 2016. október 16-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek